Ennél az kérdésnél induljunk ki abból, hogy miként tehermentesítsük a legértékesebb munkaerőt, a főkönyvelőt, a könyvelőiroda vezetőjét, a könyvelőt, hogy tudják segíteni őt a kollégák? Meggyőződésünk, hogy csapatmunkában lényegesen jobb – és ami még ennél is fontosabb, ellenőrzött – beszámolót adhatunk ki a kezünkből.
Nevezzük előkészítési szakasznak azt az időszakot, amikor várunk az ügyfél által prezentált adatokra. Ilyen például a készlet leltár, vagy a folyamatban lévő és az évek közt áthúzódó projektek számbavétele.
Vannak annak olyan zárlati feladatok, amelyet a könyvelő vagy pénzügyi asszisztens tökéletesen el tud végezni. Ide sorolhatjuk azokat az egyeztetéseket, melyek a könyvelési rendszerből kinyerhetőek és egy jó segédprogrammal irányítottan, hatékonyan ellenőrizhetőek. Célszerű ezeket cég mérettől függően havonta, de legalább negyedévente elvégezni. Ha ez még nem eszerint történik, akkor vezessük be, hiszen rengeteg időt takarítunk meg a folyamatos egyeztetéssel. Mi ennek a legegyszerűbb módja?
A főkönyvelő feladatai lényegesen csökkennek, ha a fenti munkafolyamatokban segítséget tud kérni, meg tudja szervezni ezek elvégzését. Amióta a könyvelési rendszerek jó része képes automatikusan beolvasni a könyvelésbe kerülő adatokat, ezzel kiváltva a manuális adatrögzítést, a korábbinál is nagyobb szerepet kap az ellenőrzés, a kontrolling. Azt gondolhatnánk, hogy ez több feladatot ró a könyvelést vezetőre, de valójában nem így van. A manuális adatrögzítés és egyeztetés automatizálásával a jól megtervezett és kialakított ellenőrzési pontok leegyszerűsítik a zárlati teendőket – legyen ez havi, negyedéves vagy éves zárlat.
A fentieken túl lényeges az is, ha már év közben (jellemzően az év elején) oly módon alakítjuk ki az adózással kapcsolatos táblázatainkat, hogy abban folyamatában követjük le a változásokat. Jó példa erre az aktuálisan módosuló cégautó adó, vagy a gépjármű adó, a rehabilitációs hozzájárulás, a kiva személyi kedvezményei… és persze sorolhatnám még. Ugyanilyen értékes lehet azonban a mérleg analitikák folyamatos vezetése. Vegyünk például egy felvett, vagy visszafizetett hitelt, lízinget, avagy tulajdonos váltást, illetve üzletrész arány változást. Leegyszerűsítve így fogalmaznám meg:
Ne felejtsük el, hogy a könyvelő az ideje nagy részében a múltat követi le, hiszen a pénzügyi számvitel a múltban megtörtént ügyletekről és azok megjelenítéséről szól. Ellenben, ha a fenti riporttal, beszámoló elemzéssel biztosítani tudjuk a naprakészséget, akkor átlépünk a vezetői számvitel területére, amely során ügyfelünk (főnökünk) jövőbeli döntéseit segíthetjük elő. Ez a fejlődés pedig lényegesen felértékeli munkánkat.
A fentiek kialakítása hosszú folyamat és munkabefektetés lehet, ha nincs hozzá megfelelő alapunk. A naprakész követés is időigényes. Aki szeretné mindezt készen megkapni, használatba venni, annak javaslom ELZA használatát. ELZA egy olyan digitális asszisztens az irodában, aki szervezett módon tudja irányítani a fenti folyamatokat, tevékenységeket.
A saját személyes élményeim között az első, amit szeretnék megosztani, az a saját kolleganőim dicsérete. Az első évet én zártam ELZÁ-val. Ennek során elkészült a „bázis”, vagy „minta” időszak. Kitapasztaltam és leírtam, miként lesz a leghatékonyabb a folyamat. A második „ELZÁS” évtől aztán ennek mentén már a kolleganőim készítették elő az évzárást valamennyi ügyfélnél, aminek köszönhetően az éves zárlatból már csak az ellenőrzésre kellett koncentrálnom, amit magam nagyon szigorúan veszek. Ezen kívül a társasági adó, a kiva és az iparűzési adó az, amit szeretek én levezetni, az előkészített file-ok és ELZA által felajánlott adóalapok figyelembe vételével. Mivel azonban ELZA átadja az ÁNYK-nak a társasági adót és a kivát, valamint elkészíti a beszámolót, kiegészítő mellékletet, importot képez az OBR feltöltéshez is, azok ismét egy ellenőrzési pontot jelentenek a kolleganőimnél a bevallások ellenőrzése során. Ezzel a belső ellenőrzési rendszerrel nem mehet ki hiba az irodából.
A fenti tapasztalatok mentén és ELZA használatával úgy gondolom, hogy az évzárás csak néhány lépés lesz a jövő év elején (is)!
Aki még nem ismeri ELZÁ-t, például 2022. szeptember 23-án találkozhat vele térítésmentes online bemutatónk valamint 2022. november 4-én Klubnapunk keretében, de addig is lehetősége van megnézni az előző év záráshoz készült bemutató videót.
Jó pihenést és szép nyarat kívánok!
A cikk szerzője:
Tusnádiné Ágoston Márta
kamarai tag könyvvizsgáló, adótanácsadó, informatikus mérnök,
az ELZA elektronikus zárást támogató program és a Metrum Referencia könyvvizsgáló program szakmai fejlesztője, a Magyar könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ oktatója