A XXXII. Országos Könyvvizsgálói Konferenciát megelőző napon személyesen teltházzal, és kimagasló online részvétellel tartottuk meg a program idei bemutatóját. Első sorban az újdonságokra fókuszáltunk, ahol a NAV számla és a könyvelési adatok összehasonlítása kapta a legkomolyabb figyelmet.
2021. második negyedévtől rendelkezésünkre állnak ügyfeleink NAV online számla adatai. A Metrum Referencia „NAV online számla riport” segítségével így sikeresen elemezhetjük a letöltött számla adatokat. Ez elősegíti a tervezést, az elvégzendő feladatok definiálását a munkaprogram összeállítása során. Ez ráadásul hatékony eszköz az egyeztetéseknél vagy az összefüggések feltárásában, a könyvvizsgálat végrehajtása során is. Ez évi újdonság, hogy a program automatikusan összeveti a NAV szerveréről letöltött számlákat az audit.xml állomány adataival. Ennek eredményeképpen egymás mellett látjuk azokat a NAV számla adatokat, amelyek szerepelnek a könyvelésben, és a rendszer megmutatja, melyek hiányoznak a könyvelésből. Ugyanez természetesen fordítva is igaz. A program megjeleníti tehát a főkönyvi számlák mellett azokat a számlákat, amelyek egyeznek a főkönyvvel és azokat a tételeket, amihez nem talált NAV online számla adatot. A hiányzó számlák vagy hiányzó könyvelések leggyakoribb oka lehet egy vegyes könyvelési tétel, vagy akár a tárgy időszakot megelőzően, illetve azt követően kiállított számla egyenlege. Ezzel a módszerrel nem csak az árbevétel (bevételek) lekönyvelésének ellenőrzését és teljességének vizsgálatát tudjuk elősegíteni, hanem a bejövő számlák tekintetében is elénk tárulnak a hiányzó vagy le nem könyvelt számlák, könyvelések tételei.
Az XML fájlok említése során kiemelt szerepet kap a 2010-ben kiadott és 2024 év elején megújított audit.xml adatstruktúra. A szoftver mindkét audit.xml fájlt kezeli. A közeli jövőben számítunk arra, hogy a könyvelő szoftverek fejlesztői egyre tágabb körben fogják előállítani az új audit.xml adatexportot is számunkra. Az új struktúra lényeges adatmezőkkel bővült, ezért további lekérdezési lehetőségek és további automatizmusok sorakozhatnak fel a módszertanunk mellé. Új adatként láthatóvá válik számunkra például a partner adószáma, a nyitott folyószámlák listázása, a projektekre legyűjtött tételek listázása, stb. Az új adatok felhasználása a hatékonyság növelése mellett tovább csökkentheti a könyvvizsgálói kockázatunkat.
A MIR követelményrendszerében egy gyakran említett minőségi cél a könyvvizsgálói dokumentáció elkészülése, rendezése és annak a jelentést követő 60 napon belül történő archiválása. A Metrum Referencia megújított postafiókjával egyszerűbbé vált a külső forrásból kapott fájlok elhelyezése a programban, valamint a dokumentáció rendezése is. Az archiválási funkció immár egy éve ismert és mára 2023. évi könyvvizsgálatoknál is használható volt.
Az őszi időszakban talán több időnk van a saját szerződés nyilvántartásaink karbantartására. Ne feledjük, hogy az eddig megszokott forint alapú könyvvizsgálói díj mellett immár a devizás megbízási díjakat is tudjuk rögzíteni a programban. Ennek előnye, hogy az éves kamarai adatszolgáltatás során nem kell időt terveznünk a kapcsolódó dokumentáció kigyűjtésére és a deviza összegek átváltására.
Az új dokumentum szerkesztő használatával a paraméterezett sablonokból egy gombnyomással előáll az ügyfélnek küldhető irat. A szerkesztő paraméterezési funkciója további riport készítési lehetőségeket kínál.
Végezetül bemutattuk a Metrum Referencia könyvelőknek és könyvelő irodák vezetőinek szóló, 2016 óta működőváltozatát, ELZA-t, vagyis az Elektronikus Zárást Támogató programot, a könyvelők digitális asszisztensét. A programnak a Metrum Referenciát használó könyvvizsgálók számára kifejlesztett újdonsága, hogy ELZA egy kattintásra feltölti a webpostára a könyvvizsgáló részére a teljes zárás dossziét – az adatokat és az azokhoz tartozó fájlokat. A könyvvizsgálónak nincs más dolga, mint beolvasni a csomagot a postafiók új felületén. Ezt követően az ELZA forrás megjelölésével minden fájlt a saját vizsgálati területén tudunk kezelni.
ELZA magában foglalja a könyvvizsgálók által elérhető számszaki funkciókat, lekérdezéseket, egyeztetési és elemzési lehetőségeket. Természetesen ELZA nem tartalmazza a könyvvizsgálói dokumentációhoz szükséges iratokat, de kiegészült számos olyan funkcióval, ami a könyvelők munkáját segíti. Ilyen például a kiegészítő melléklet varázsló, az OBR feltöltés, ANYK átadás, időszaki riport készítés. Talán nem csoda, hogy 2016 óta sok elégedett könyvelő profitál ELZA tudásából, s mostantól már a könyvvizsgálóknak is segítségére van, ha ELZA-ban készült beszámolót auditálnak a Metrum Referencia segítségével.
Ne feledje, hogy 2024. szeptember 30-ig még kedvezményes áron rendelheti meg a Metrum Referencia programot. Kezdje az elővizsgálatokat az új fejlesztésekkel!
Ehhez további segítséget kaphat a következő online bemutatóinkon és klubnapjainkon – tartson velünk 2024. október 4-én, illetve 2024. november 22-én, s tegye fel kérdéseit!
A cikk szerzője:
Tusnádiné Ágoston Márta,
kamarai tag könyvvizsgáló, adótanácsadó, informatikus mérnök,
a Metrum Referencia könyvvizsgáló program és az ELZA elektronikus zárást támogató program szakmai fejlesztője, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ oktatója