Könyvvizsgáló programok a minőség szolgálatában

Vissza a szakmai cikkekhez
Könyvvizsgáló programok a minőség szolgálatában
2024. szeptember 9. 10:00

A könyvvizsgálat során a köz érdekét képviseljük, ezért is helyezünk folyamatosan kiemelt figyelmet a munkánk magas színvonalára. 2024-től a minőséggel szembeni elvárásainkat ráadásul fokozottabban, a korábbinál erősebben szabályozott keretek között kell megfogalmazni és működtetni. Ennek során jelentős szerepet kapnak az informatikai erőforrások, amelyek segítik a könyvvizsgálót a minőségi célok kialakításában, a kockázatok azonosításában és felmérésében, valamint a kockázatokat kezelő válaszok kimunkálásában, illetve mindezek működtetésében.

Miért előnyös a könyvvizsgáló program használata?

Egy kereskedelmi szoftver általában a szakmai standardokkal, valamint a vonatkozó jogi és szabályozási követelményekkel összhangban elkészített munkapapír mintákat, programozott eljárásokat tartalmaz. A szoftver fejlesztői mindent megtesznek ezek folyamatos karbantartásáért, rendszeres frissítéséért, az esetleges hibák javításáért, ahogy a felülvizsgált ISA 315 standard alapján valamennyi könyvvizsgáló az ügyfeleinél is igyekszik eljárni. Egy kereskedelmi szoftver – így a széles körben használt Metrum Referencia könyvvizsgáló program is – csökkenti annak a kockázatát, hogy módszertani, vagy működésbeli hibák jelentkezhessenek, s ezzel a könyvvizsgáló program a munka minőségének javulását szolgálja.

A minőségi célok megfogalmazása során ki kell térnünk arra, hogy a könyvvizsgáló program mely funkcióját használjuk a minőségi céljaink megvalósításához. Minél több modult és munkapapírt használunk a fejlesztői ajánlás szerint, annál egységesebb lesz a könyvvizsgálói módszertanunk. Az évente többszöri program frissítés pedig lehetővé teszi, hogy a módszertani minták szakszerű aktualizálását, így a jogszabályi vagy egyéb szabályozási környezet változásait nem magunknak kell elvégeznünk minden szezon előtt; a frissítés letöltésével egyszerűen hozzájutunk a program legújabb változatához.

A Metrum Referencia könyvvizsgálói program hogyan szolgálja az ISQM 1 standard komponenseinek szempontrendszerét?

Új feladatként meg kell fogalmaznunk a saját elérendő minőségcéljainkat, illetve azonosítanunk szükséges az ezen célok elérése szempontjából fennálló kockázatokat. A kockázatok felmérését követően ki kell alakítani a minőségi kockázatokat kezelő válaszokat, amelyek megfelelő megoldást biztosítanak számunkra. Ez kiterjed a társaság jellegére és körülményeire, valamint a megbízások jellegére és körülményeire is. A társaság jellegét figyelembe véve a program megfelelően jól működik többféle környezetben attól függetlenül is, hogy a könyvvizsgáló egyedül, társaságban, vagy hálózatban dolgozik. Természetesen biztosított a nagyobb létszámmal (aláíró könyvvizsgálóval, vezető könyvvizsgálóval vagy asszisztenssel) dolgozó társaságok számára is a professzionális használat, hisz minden munkapapíron jelölnünk kell ki készítette azt. Egyre gyakrabban felmerül a külső kollegák bevonása a munkacsoportba, amit a „csoportmunka” export-import funkciója segít. Ezzel egy-egy szekciót vagy munkapapírt akár átemelhetünk az egyik könyvvizsgáló Metrum Referencia könyvvizsgáló szoftveréből a másik könyvvizsgáló szoftverébe. A távmunka támogatására a terminál szerver vagy távoli asztali (illetve ehhez hasonló) bejelentkezés javasolt.

A megbízásokat tekintve a Metrum Referencia program alkalmas a gazdasági társaságok beszámolójának, illetve az átalakulások (egyesülés, szétválás, formaváltás) könyvvizsgálatára és a dokumentálásra. A program pénzintézeti moduljával elvégezhető továbbá a hitelintézeti törvény alapján működő társaságok könyvvizsgálata is.

A könyvvizsgáló társaság vezetője/vezetése olyan szervezeti kultúrát alakít ki, amely lehetővé teszi a minőségre vonatkozó felelősséget és elszámoltathatóságot. Az irányítás és vezetőség komponens kialakításában a feladatok státuszának könnyebb követhetőségét és ellenőrzését támogatja a program azzal, hogy minden munkapapír mellett jelöli annak állapotát: folyamatban van, elkészült vagy már ellenőrzött. Természtesen a munkapapír elkészülésének és ellenőrzésének dátuma is rögzítésre kerül, így utólag is ellenőrizhető, hogy a dokumentumok valóban időben elkészültek-e.

A releváns etikai követelmények megfogalmazása során figyelembe kell venni a jogszabályi és etikai kódex előírásait, kiegészítve mindezt a könyvvizsgáló társaság (akár hálózat) etikai elvárásaival is. A program – a részletes ellenőrző listákon túlmenően – abban tudja segíteni a könyvvizsgálót, hogy egyrészt elkülönítve kezeli a beszámoló és az átalakulás könyvvizsgálatát, másrészt már az ügyfél törzsben is jelölni kell, hogy milyen célból rögzítjük az ügyfelet a törzsadatok között. A szerződés nyilvántartásból elérhető megbízások lekérdezésével, szűrésével pedig szemmel látható, ha a 3 éves szabály vagy más megbízás miatt sérülne a függetlenség a megbízás elfogadása esetén.

A megbízás elfogadása és meghosszabbítása előtt több felmérő kérdőív áll a könyvvizsgáló rendelkezésére:

  • Éves nyilatkozat a függetlenségről és a Függetlenségi veszélyekről szóló összefoglaló memorandum;
  • Ellenőrző lista az ügyfél és a megbízás elfogadásához, megtartásához;
  • Ügyfél értékelő lapja, a PMT kockázati besorolása;
  • Szempontok a vezetés tisztességének megítéléséhez;
  • Ellenőrző lista külső szakértő igénybevételéhez;
  • A megbízás minőségének áttekintése, szükségességének felmérése;
  • Könyvvizsgáló megválasztását elfogadó nyilatkozat minta;
  • PMT azonosítási és éves monitoring adatlapok, illetve ennek nyilvántartása;
  • Könyvvizsgálói és egyéb megbízások szerződéseinek nyilvántartása.

A felhő alapú Webposta szolgáltatás lehetővé teszi az ügyfélkapcsolatok hatékony és valós időben történő megvalósítását. A könyvvizsgálathoz bekérendő fájlok és bizonyítékok a webpostán keresztül automatikusan, de a könyvvizsgáló felülbírálati lehetőségével bekerülhetnek a dokumentáció megfelelő szekciójába (fejezetébe). Ezt kiegészítik a webüzenetek, amit a webposta mellett a programon belül az üzenőfalon is könnyedén tudunk kezelni.

Az üzenőfal a könyvvizsgáló társaság belső kommunikációját is kiválóan szolgálja a megbízások végrehajtása során. Ennek keretében akár a munkaprogram egyes feladataihoz is tudunk kérdéseket-válaszokat rögzíteni. A munkaidő nyilvántartás információt ad a munkatársak által elvégzett feladatok időráfordításáról. A módszertani kereteken belül a szoftverben minden eljárás visszanézhető, és lekövethető. Ez ugyanúgy érvényes a dokumentumokra, mint például a kiválasztásra (a kiválasztás szempontjaira, mintavétel paramétereire, maradék egyenlegre), mint a mintákhoz bekért könyvvizsgálói bizonyítékok ellenőrzésére és a következtetések levonására. A NAV online számla adatok és az adószámla lekérdezése további egyezőséget vagy eltérést tár a szoftverrel dolgozó kollegák elé. A számla adatok elemzése, a lényeges szempontok szerint riportba gyűjtött összesítése egyeztethető a főkönyv (audit xml) egyenlegeivel, és néhány kattintással fel tudjuk tárni a főkönyvből hiányzó számlákat, eltéréseket. Az audit xml számos lehetőséget kínál az összefüggések lekérdezésére, vizsgálatára.

A dokumentáció időben történő elkészítése a vezérlőpultban ellenőrizhető. A dokumentáció lezárása, és digitális archiválása már 2023. évtől megoldott. A Metrum Referencia program egy tömörített mappába rendezi a programban tárolt fájlokat (munkapapírok, könyvvizsgálói bizonyítékok) és a tömörített állományt egy hash-kóddal látja el. Ezzel egy időben készül egy archiválási jegyzék, amelyre a könyvvizsgáló ráteszi az elektronikus aláírását. Ezzel biztosítja az archiválás időpontjának igazolhatóságát. Minden ügyfél adott időszakának könyvvizsgálói dokumentációjához keletkezik egy tömörített zip állomány és egy pdf formátumú archiválási jegyzék. A program a zárolást követően csak olvasási jogot biztosít a fájlok megnyitásához. Amennyiben a könyvvizsgáló saját készítésű munkapapírokat is alkalmaz, ezek egyszerűen integrálhatók a programba és a fentiekkel azonos módon archiváljuk azokat.

Az emberi és szellemi erőforrások gondozásának részeként a könyvvizsgálók fejlesztik és fenntartják a megfelelő szakértelmet. Ezt segítik az évente több alkalommal megszervezett programbemutatók, szakmai klubnapok, valamint a honlapunkon elérhető oktató videók mellett a telefonos ügyfélszolgálat is. A technológiai erőforrásokat maga a program biztosítja, beleértve azon külső adatállományokat is, ami beolvasható a szoftverbe. Így programozott algoritmusokkal automatizálhatók a vizsgálati eljárás egyes szakaszai. Ilyen például az audit.xml, a NAV online számla adatbázis, a NAV adószámla xml, a főkönyvi számlák (abban az esetben, ha nem áll rendelkezésre audit.xml) vagy bármilyen analitikus adat, ami táblázat formájában áll rendelkezésünkre (például táblázatok összehasonlításához vagy mintavételhez).

Az információ és kommunikáció komponens a fent említett üzenőfal és a Webposta használatával is megvalósulhat, függetlenül az információ irányától (hisz mindkét irányba kommunikál), és legyen az belső információ a munkatársak között, vagy külső információ akár az ügyfél, a könyvelő, illetve a könyvvizsgáló között. Érdemes kiemelni az ügyfél és környezetének megismerése során szerzett információkat, a lehetséges kockázatokat, a várható hibák azonosítását, a kockázati mátrix összeállítását, mint a tervezési szakaszban keletkezett információkat, mert ezek egységes megjelenítésével elvárható, hogy a munkacsoportban részt vevő munkatársak ezek ismeretében hajtsák végre a könyvvizsgálói eljárásokat.

A figyelemmel kísérési és helyrehozási folyamat biztosítja, hogy a már kialakított minőségirányítási rendszer hosszú távon is jól működjön. A Metrum Referencia program testreszabásával rugalmasan alakítható a dokumentáció az esetlegesen felmerülő egyéni minőségcélok elérése érdekében. Például az egyéni, könyvvizsgálói minőségcél érdekében vagy ügyfélspecifikus témákra készült saját munkapapírok, illetve a könyvvizsgáló adataival kiegészített sablonok, vagy a saját fejléces levélpapír, a program részeként kezelhetők. Azok kezelése és megjelenése és működése a legtöbb esetben azonos a programban eredetileg is szereplő fájlokéval. Új mappák-, almappák-, csoportok létrehozása és rendezése segítheti a dokumentáció áttekintését, annak bővítése esetén. A saját aktákban a program a megjelenített segédletek mellett helyet kínál további szakmai anyagoknak, a vezetés által javasolt információknak, elérhetőségeknek. Valamennyi fájl módosítása a könyvvizsgáló megítélése szerint biztosított; így kínál a program alkalmat arra, hogy időben tudjunk reagálni a külső-belső környezeti változásokra.

Összefoglalásként elmondható, hogy a könyvvizsgáló szoftver használata az alacsony kockázati besorolás mellett egységes és átlátható dokumentációt is jelent. Mivel folyamatában használjuk a programot, lehetőséget ad arra, hogy a könyvvizsgálat befejezésével együtt elkészüljön a dokumentáció – ide érve az archiválást is.

A cikk szerzője:
Tusnádiné Ágoston Márta,
kamarai tag könyvvizsgáló, adótanácsadó, informatikus mérnök,
a Metrum Referencia könyvvizsgáló program és az ELZA elektronikus zárást támogató program szakmai fejlesztője, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ oktatója

Hírlevél feliratkozás

Ha szeretne naprakész szakmai cikkeket olvasni, információs videókat nézni, vagy tájékoztatást kapni képzéseinről, iratkozzon fel hírlevelünkre!