Miről beszél és miről nem beszél az IFRIC 23?

2022. október 19.

Aki valaha készített adóbevallást, annak nem kell magyarázni, hogy a bizonytalanság – különösen az értelmezési bizonytalanság – mennyire gyakran jelentkezik az adózás területén. Néha a jogszabályok értelmezése vezet nem egyértelmű eredményre, néha a tranzakció összetett és újszerű jellege adja fel a leckét a szakembereknek. Nem vitás, hogy azt is el kell fogadni a területen munkálkodóknak, hogy olyan adórendszert és jogi környezetet építeni nem lehet, ahol ez a bizonytalanság teljesen elkerülhető.

Magában az adó összegének meghatározásában rejlő bizonytalanság közvetlenül a pénztárcát érinti és mint ilyen, nyilvánvalóan minden érintettnek eszébe jut. Van azonban a kérdéskörnek egy másik vetülete is, amely húsbavágó pénzügyi kérdés mellett jelentkezik: az azonosított és megoldatlan bizonytalanság tükröztetése a pénzügyi kimutatásokban.

Első ránézésre a terület nem tűnik túl bonyolultnak számviteli szempontból: vegyük a legjobb becslést, azt állítsuk be a megfelelő pénzügyi kimutatás pozícióba, a bátrabbak a kiegészítő megjegyzések különféle erre a célra alkalmas fejezeteiben nyíltan vagy sejtelmesen jelzik a bizonytalanságot, a legbátrabbak pedig (cél)tartalékot képeznek az esetleges következményekre*.

A kérdés azonban ennél sokkal bonyolultabb. Az nehezen vitatható, hogy a legjobb becslés előállítása és a megfelelő adókötelezetti pozíció felvétele a cél, de itt számos tekintetben szükségesnek látszik valamiféle fogódzó. Ezeket a fogódzókat tartalmazza az IFRIC 23.

* A még ennél is bátrabbak pedig egyszerűen elhagyják az adott pozíciót a pénzügyi kimutatásokból, egyszerűbben szólva lapítanak...

 

Hatókör, kulcsfogalmak

Az első fontos megkötés, hogy az IFRIC 23 a nyereségadók kapcsán alkalmazandó, vagyis azon adók tekintetében, amelyek az IAS 12 Nyereségadók standard hatálya alá tartoznak (ideértve minden kapcsolódó tételt, pl.: a továbbvitt negatív adóalapot, vagy a továbbvitt adókedvezményt is). Ez egy igen erős szűkítés, hisz többek között olyan adókra közvetlenül nem alkalmazható, mint az áfa, a személyhez tapadó adók, illetve a nyereségadónak nem minősülő helyi iparűzési adó.

Az sem teljesen triviális, hogy mit lehet bizonytalanságnak tekinteni. Az értelmezés akként foglal állást, hogy minden olyan adó-kezelés ide tartozik, amelynek kapcsán bizonytalanság van azzal összefüggésben, hogy e kezelés elfogadhatóságáról mit gondol majd a későbbiekben az ellenőrzésre jogosult hatóság vagy az más e tekintetben döntést hozó szerv (pl. bíróság). Az adó-kezelés fogalmát tágan kell értelmezni: idetartozik az adó összegének megállapítása, az, ha egy bizonyos tételt mentesítettek a jövedelemadó alól, de azt is „kezelésnek” tekintendő, amikor például egy gazdálkodó nem nyújt be egy országban adóbevallást, mert úgy ítéli meg, hogy ott nem minősül adóalanynak.

 

Egyes tranzakciók együttes vagy különálló kezelése

Könnyen előfordulhat, hogy egy bizonytalan helyzet kapcsán a gazdálkodó több egymással összefüggő döntést hoz, ha úgy tetszik, több bizonytalan adó-kezelést hajt végre. Ilyenkor az értelmezés szerint meg kell vizsgálni, hogy mennyiben függenek össze ezek a döntések. Ezt a vizsgálatot abból a szempontból kell elvégezni, hogy a releváns hatóság az adó-kezelés elfogadhatósága esetén vajon egyben ítéli meg a döntéseket vagy külön-külön. Ha egyben, akkor a teljes helyzetre egy becslést kell készíteni, egyébként külön-külön kell megállapítani a hatást.

 

Adóhatósági ellenőrzés lehetősége, az adóhatóság informáltsága

Talán a legmarkánsabb üzenete az IFRIC 23-nak az, hogy miként kell figyelembe vennünk az adóhatóság ellenőrzésének valószínűségét, illetve az adóhatóság informáltságát. Nem kétséges, hogy a gyakorlatban számos bizonytalan adópozíció nem okoz valódi problémát, mert egyszerűen az adóhatóság az adott tranzakciót nem vonja vizsgálat alá. Az is lehetséges, hogy a bizonytalanságot nem (jól) azonosítja az adóhatóság, mert nem kellőképpen informált az ügylettel kapcsolatban. Egyszóval, bizonyos kérdéses adópozíciók kapcsán a gazdálkodó „megússza” anélkül, hogy feltárnák a problémát.

Az IFRIC 23 ennek figyelembevételét kategorikusan tiltja. Vagyis az adópozíció becslése kapcsán a gazdálkodónak azt kell feltételeznie, hogy az adóhatóság az adott adó-kezelést vizsgálni fogja és azt minden információ birtokában fogja majd megítélni.

Egy egyszerű példával szemléltetve a fentieket. A társaság egy bizonytalan adó-kezelés kapcsán arra számít, hogy az adóhatóság vélhetően nem fogja elfogadni az adózó álláspontját és ennek kapcsán 100 MFt kötelezettséggel lehet számolni. A múltbéli tapasztalatok szerint azonban az adóhatóság az esetek 60%-ában tudta azonosítani a kétes adó-kezeléseket.

Ebben a helyzetben gazdálkodónál a 100 MFt-ot kell a becslésnek tekinteni, és nem szabad súlyozni a bekövetkezés valószínűségével (60%), hiszen azt kell feltételezni, hogy az adóhatóság mindent vizsgál, és teljes informáltsággal bír, így a bizonytalan egyenleget is „kiszúrja”.

 

Az adóköteles nyereség/veszteség, adóérték, továbbvihető veszteség és az adókulcsok meghatározása

A fenti, nyereségadót meghatározó értékek becslése során az értelmezés azt írja elő, hogy a gazdálkodónak meg kell ítélnie, vajon elfogadja-e adókezelését a releváns hatóság. Ha a válasz igenlő, akkor az adóbevallásban alkalmazott értékeket kell a számviteli nyilvántartásaiban is használnia.

Ha arra számít, hogy az adó-kezelést nem fogja elfogadni a releváns hatóság, becslést készít. A becslés során – akár az IAS 37 Céltartalékok standardban – két, nem szabadon választható lehetőség adódik:

  • legvalószínűbb kimenet alapján becsül: ez akkor használható, ha két lehetőség közül lehet választani vagy a lehetséges kimenetek egy adott eset körül látványosan koncentrálódnak;
  • a kimenetek várható értéke alapján becsül: ez akkor adekvát, ha sokfajta kimenetel jöhet szóba és nincs közülük olyan, amelynek a bekövetkezése jóval valószínűbb, mint a többié.

Egy gazdálkodónak egy adóügy kapcsán az az álláspontja, hogy az adóhatóság 90%-os eséllyel nem fogadja el az adott kezelést és ez ebben az esetben további 300 MFt terhet fog jelenteni, lát azonban 10% esélyt arra, hogy végül az adóhatóság a kezeléssel egyetért.

A gazdálkodónak a legvalószínűbb kimenetel módszerét kell használnia, így a terhet 300 MFt-ban becsülnie. Az eset bináris kimenetelű (igen-nem). Ekkor – további korrekció nélkül – a legvalószínűbb kimenetet kell választania.

Ha egy adó-kezelés mind a tényleges, mind a halasztott adó kapcsán hatással bír, úgy természetesen a becslést konzisztensen kell alkalmazni ugyanúgy a tényleges és a halasztott adó kapcsán.

 

Folyamatos újrabecslés

Az adó-kezeléssel kapcsolatos becslések és döntések folyamatosan változnak, akár új információ miatt, akár ahogyan az eljárás folyik. Az értelmezés ezért kimondottan megköveteli, hogy az újrabecslést folyamatosan vezesse végig a pénzügyi kimutatásokon a gazdálkodó. Azt, hogy változás mely időszakot érinti az IAS 8 és az IAS 10 szabályai alapján kell eldönteni.

A gazdálkodó egy adó-kezelés kapcsán korábban 200 MFt kötelezettséget jelenített meg 20X1-ben. Az év vége után nem sokkal elfogadtak egy olyan pontosító rendelkezést, amely tisztázta, hogy nem volt célja adóztatni az államnak a tevékenységet, de a jogszabály értelmezése szerint a tevékenység adókötelesnek minősült. A pontosító rendelkezés miatt a 200 MFt kötelezettség már nem követelhető a gazdálkodótól.

Feltételezve, hogy a 200 MFt-os tétel becslése jó, a 20X1-es pénzügyi kimutatásokban még szerepelni fog a 200 MFt-os kötelezettség, mivel az indok, ami alapján ez a kötelezettség megszűnik 20X2-től létezik, vagyis az IAS 10 szerint 20X1-ben ez nem módosító esemény. A kötelezettség kivezetésére tehát 20X2-ben kerül sor.

 

A cikk szerzője:

Lakatos László Péter, Ph.D.

okleveles könyvvizsgáló, a Budapesti Corvinus Egyetem Számviteli és Jogi Intézetének intézetigazgató egyetemi docense

a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központjának oktatója

 

Vegyen részt Ön is október 28-án, a szerző „A nyereségadók elszámolásának rejtelmei az IFRS-ekben” című szakmai előadásán!