Beszámolunk, a tulajdonosok döntéseket hoznak…

A két beszámoló elfogadása közötti időszakban viszont a Ptk. biztosítja az osztalékelőlegről szóló döntés lehetőségét figyelembe véve a rendelkezésekre álló forrásokat. Az előlegfizetés feltételeként 6 hónapnál nem régebbi közbenső mérleggel kell rendelkeznie az adott társaságnak. Közbenső mérleg nélkül tehát osztalékelőlegről szóló döntést nem lehet hozni. A döntések számossága tekintetében nincsenek korlátok, csupán a számviteli törvény ún. egybeszámítási szabályát kell figyelembe venni, és megfelelően alkalmazni. Ez azt is jelenti, hogy amíg rendelkezésre áll forrás, addig szinte minden nap lehet ilyen döntést hozni az osztalékelőlegről a Ptk. szerint.

Számvitelesként persze meglehetősen nehéz elfogadni azt a tényt, hogy a fordulónapot követő hónapokban is lehet döntést hozni az osztalékelőlegről egészen a beszámoló elfogadásáig, ha van 6 hónapnál nem régebbi közbenső mérlegünk (amelynek a fordulónapja előző üzleti évi kell, hogy legyen), miközben már a beszámoló készítésnek lehet, hogy csak néhány lépése van hátra. Sőt, a fordulónapot követő időszakban, de még a beszámoló elfogadása előtt készíthetünk közbenső mérleget előző üzleti évi fordulónappal, ami alapján szintén dönthetnek a tulajdonosok az osztalékelőleg kifizetéséről.

Mindezek kapcsán az is kérdéses lehet, hogy a döntést, vagy a kifizetés tényét kell figyelembe venni a 6 hónapos határidő tekintetében. A vonatkozó szabályok csak a döntéssel foglalkoznak, a kifizetés ténye ebben az értelemben túlcsoroghat a 6 hónapos időtartamon. Ha tovább gondoljuk a lehetőségeket, akkor előfordulhat olyan eset is, amikor maga a kifizetés ténylegesen be sem következik. Mivel a számvitelben az osztalékelőleg követelésként jelenik meg és csak a pénzmozgás könyvelhető, semmiféle probléma nem történik, ha valamiért a kifizetés ténye elmarad. A kifizetés ténye akár el is lehetetlenülhet, ha ugyan a források rendelkezésre állnak, de maga a kifizetés veszélyeztetné a társaság fizetőképességét. [Ptk. 3:184. § (1)] Ez az állítás igaz az osztalékra és az osztalékelőlegre egyaránt. Ebben a tekintetben felhívom a figyelmet arra a jogi álláspontra, amely szerint, ha a társaság osztalékfizetésre nem jogosult, úgy tagjainak semmilyen egyéb jogviszonyra tekintettel nem teljesíthet kifizetést, függetlenül attól, hogy a tag jóhiszemű volt-e vagy sem. Az új Ptk. a polgári jog keretein kívüli kifizetéseket is tiltja: így a törvény szövege szerint a cég munkaviszonyból származó kifizetéseket sem teljesíthet. A szabályozás egyértelmű célja az volt, hogy a tag ne kerülhesse meg az osztalékfizetési korlátokat azáltal, hogy a társaság vagyonát nem osztalékként, hanem megbízási díjként vagy egyéb jogcímen veszi ki. Természetesen ezekből a kifizetésekből addig nincs tényleges probléma egy társaság életében, amíg ezek nem sértenek hitelezői érdekeket, és ennek kapcsán a hitelezők fel nem lépnek a társaság ellen.

Az osztalék téma kapcsán a számviteli törvényben több módosításra is sor került 2018-ban. Az egyik módosítás azzal az általánosan elterjedt, de helytelen értelmezéssel függött össze, amely szerint a tulajdonosok döntést hoznak az adózott eredmény eredménytartalékba helyezéséről. Erről nem kellett döntést hozni, hiszen az adózott eredményt mindig át kell vezetni a következő üzleti év elején nyitás után az eredménytartalékba. A törvénymódosítás lényege ennek az értelmezésnek a helyre tétele akart lenni: így az „adózott eredmény felosztásáról” szövegrész helyébe az „adózott eredmény felhasználásáról (az osztalék jóváhagyásáról)” szöveg került a törvénybe, ami azt is jelenti, hogy az adózott eredmény felhasználása azonos fogalom az osztalék jóváhagyásával. A Ptk. nem ismeri az eredménytartalék fogalmát, így a jogi megközelítés csak az adózott eredmény fogalmat használja. Jogi értelemben tehát teljesen mindegy, hogy a tárgyévi adózott eredményről, vagy a korábbi évek adózott eredményéről (eredménytartalékáról) rendelkeznek a tulajdonosok osztalék kifizetés céljából. Ez a kérdés problémás volt a közzététel megítélése tekintetében is. Vitatott volt a korábbi megfogalmazás ismeretében, hogy az osztalékról szóló döntést közzé kell tenni vagy sem. A módosítás értelmében a válasz egyértelmű, az osztalékról szóló határozatot is közzé kell tenni és letétbe kell helyezni.

Kérdésként vetődhet fel, hogy ha a döntést már közzé tették, letétbe helyezték, akkor ezt véglegesnek kell-e tekinteni, vagy visszavonható-e az osztalékról szóló döntés a közgyűlés, taggyűlés által. A visszavonás okai egyébként teljesen életszerűek is lehetnek, mert megváltozhat a társaságok pénzügyi helyzete, és ennek ismeretében az osztalékot nem kívánják kifizetni. Jelenleg a számvitelben nincs direkt jogcím a visszavonásra, tehát a kötelezettséget közvetlenül nem lehet visszaemelni a saját tőkébe. Az osztalékról le lehet mondani, a kötelezettséget elengedettnek lehet tekinteni, ami bevételkénti elszámolással párosul a számvitelben. Könnyen belátható, hogy egy saját tőke elemet elszámolni bevételként nem szerencsés megoldás. Jelenleg tehát a témában nincs megnyugtató megoldás, ami minden igényt kielégítene. Ezekkel a jogilag legális megoldásokkal könnyen „meghamisíthatók” ugyanis a beszámolók – gondoljunk csak arra, ha egy cég jelentős eredménytartalékkal rendelkezik és nincs bevétele… Ilyen esetben elegendő osztalékról szóló döntést hoznia, arról lemondani és az elengedett kötelezettség révén ez a tőkeelem átkerül a bevételek közé. Felvetődik a kérdés, hogy ezt hányszor lehet megtenni? Ebből a logikából ugyanis az következik, hogy ez körforgássá válhat, s kezelhetetlen jogi helyzetet eredményezhet, s így még a számviteli beszámoló megbízható és valós összképe is értelmezhetetlenné válik. Természetesen ennél semmivel sem jobb megoldás az osztalékról szóló döntés esetleges visszavonásának értelmezhetősége sem. Ebben az esetben ugyanis, a visszavont döntés is visszavonhatóvá válik, és ismét kezelhetetlen jogi helyzetben találjuk a beszámoló saját tőkéjét. Úgy gondolom ezért, hogy a témában mindenképpen szükség lenne lépéseket tenni a kielégítő megoldás irányába.

Az osztalékkal kapcsolatos másik lényeges módosítás, ami magát a beszámolókészítést is érinti, az a cash flow-kimutatás összeállítására vonatkozik. A korábbi levezetés „matematikája” lehetővé tette az osztalékkötelezettség levezetésbe való beállítását. A gyakorlatban ez jelentős torzítást jelentett azokban az esetekben, amikor megszületett az osztalékról szóló döntés, s ezt bemutatták a cash flow sémában, ám semmit sem fizettek ki belőle pénzben. Ezt a lehetőséget ezért törölni kellett a törvényből. A 2018. évi módosítás az adó- és osztaléktartozások tekintetében felrúgta az indirekt logikát, és csak a direkt megoldást teszi lehetővé a továbbiakban. Ez azt jelenti, hogy az osztalék vonatkozásában csak és kizárólag a tárgyévben pénzben kifizetett osztalékot lehet beállítani a levezetésbe, és bemutatni a beszámolóban. A direkt megoldás természetesen kiváltotta a kötelezettség és a tényleges kifizetés eltérésének korrekcióját is a levezetés során, mégpedig az Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek soron. Ez a korrekció is nevesítésre került sok más, korábban a törvényből hiányzó korrekcióval együtt.

Az osztalék és osztalékelőleg témákkal jelentős mélységben foglalkozik távoktatási anyagunk is, amely ebben a továbbképzési évben is elérhető lesz az Oktatási Központ kínálatában. A jogszabályi változások szükségszerűen kiváltják azonban a szakmai anyagaink megújítását is, így az idei évben átdolgozott kiadása jelenik majd meg a Számviteli esettanulmányoknak, s a cash flow-kimutatás rejtelmeivel több, mint 50 oldalon keresztül foglalkozó Számvitel speciális kérdéseinek is.

A cikk szerzője:

Dr. Veit József 

egyetemi docens, PhD, bejegyzett könyvvizsgáló: 001399,

az Országos Számviteli Bizottság elnöke,

a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központjának oktatója

Építse jövőjét számviteli szaktudására!

Jelentkezzen könyvvizsgálóasszisztens, államháztartási mérlegképes könyvelő, IFRS mérlegképes könyvelő, vállalkozási mérlegképes könyvelő,  vagy okleveles könyvvizsgálói képzésünkre.