A „Pénzügyi számvitel” és a Pénzügyi számviteli feladatok” című könyvek legutóbbi kiadásai 2017-ben jelentek meg. Számvitel témájú könyvben – különösen a változásokra tekintettel – az eltelt öt év már majdnem hosszú időnek számítana, ha a számviteli törvényben érdemi változásokra is sor került volna. Jellemzően azonban csak kisebb pontosításokra, valamint a gyakorlatban felmerülő napi problémák megoldása miatt módosult évről-évre a törvény. Voltak persze nagyobb lélegzetvételű témák is, amelyek újként kerültek be a törvénybe, de ezek kizárólag a közérdeklődésre számot tartó vállalkozásokat érintik, és nem mindig kapcsolódnak a pénzügyi számvitel szorosan vett témáihoz. A könyvek átdolgozása során arra vállalkoztunk, hogy a lényegi módosításokat beépítsük és lehetőség szerint magyarázatokkal illessük. Ebből következően nem minden módosításra tértünk ki a pénzügyi számvitelhez kapcsolódóan, mivel több téma meglehetősen sajátos területet érint.
A módosításokkal érintett területek – a teljesség igénye nélkül – a következők.
• Egyes eszközök értékesítésénél az eddigi bruttó helyett a nettó elszámolás került előtérbe, pl.: immateriális javak, tárgyi eszközök, eredeti követelések értékesítése.
• A támogatások elszámolásával kapcsolatos szabályok évről-évre változtak, alapvetően a bevételek elszámolása tekintetében (működési és fejlesztési támogatások is).
• Bekerült a számviteli elszámolásokba egy speciális teljesítés elszámolási módszer, amelyet a szerződés elszámolási egysége fogalom bevezetésével oldottak meg. A teljesítés nem a Ptk. és nem az Áfa tv. szerinti logika mentén történik, hanem a teljesítési fok alapján. Ez megváltoztatta a készletek mérlegbeni bemutatásának szabályait, valamint a nettó árbevétel elszámolhatóságának kérdéseit is.
• Az előzőek miatt bővült az időbeli elhatárolások tárháza is, mind az aktív, mint pedig a passzív időbeli elhatárolások között.
• A Ptk. és Ctv. (Cégtörvény) módosításai előidézték a saját tőkével kapcsolatos elszámolások megváltozását is. A módosítások következtében érintett volt a Jegyzett tőke, a Tőketartalék, az Eredménytartalék és a Lekötött tartalék is.
• A Cash flow-kimutatás strukturálisan és tartalmában is változott, alapvetően azonban ezek a változások inkább csak a gyakorlati szakemberek felé az értelmezések pontosítását szolgálták.
• Speciális téma az opciós díj, amelyet a származékos beszerzések esetében valójában már nem lehet aktiválni, hanem a megszerzett eszközöket át kell értékelni valós értékre akkor is, ha valaki nem választotta a valós értékelést. Ezek mérlegre, eredményre gyakorolt hatásait is tisztázzuk kiadványunkban.
Hétfőtől-csütörtökig: 8-16:00 óráig
Pénteken: 8-13:00 óráig