Normatív kalkuláció alkalmazási lehetősége a költségvetési szerveknél

Önköltségszámítás alkalmazott módszerei és szabályozása az államháztartási szektorban

Az államháztartási szektorban az önköltség megállapítása a leggyakrabban vagy az egyszerű osztókalkulációval, vagy a normatív kalkulációval történik. Az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Áhsz.) 50. § (3)–(5) bekezdése tartalmaz előírásokat az önköltségszámításra és annak belső szabályozására vonatkozóan. Az Áhsz. előírásai alapján nem kell elkészítenie az önköltségszámítás rendjére vonatkozó belső szabályzatot a saját konyhát üzemeltető költségvetési szervnek, ha az étkeztetésre normákat állapít meg és a nyersanyag-felhasználáshoz anyagkiszabást készít, és ennek önköltségét a normák és a tevékenységet terhelő általános költségek figyelembevételével állapítja meg.

Az Áhsz. előírásaiból levezethető, hogy a saját konyhát üzemeltető költségvetési szervek az elkészült ételek esetében a normatív kalkulációs módszertant is alkalmazhatják az önköltség megállapításra, és ennek feltétele az anyagkiszabás készítése a nyersanyag-felhasználás dokumentálására.

Anyagkiszabás

Az Áhsz. említi az anyagkiszabás készítését, de meghatározás nem található rá, hogy pontosan mit is jelent, ezért célszerű a fogalmat tisztázni.

Az anyagkiszabás, vagy nyersanyagkiszabás a napi nyersanyag-szükséglet megállapítása, ami egyben egy napi munkaterv és egy utasítás is a konyha felé, amelyben nyersanyag normák figyelembevételével meghatározzák, hogy milyen ételeket, milyen adagszámban, milyen és mennyi nyersanyag felhasználásával készítsenek el. Az anyagkiszabás egyben egy bizonylat is, amely a raktári vételezés és az élelmezési költségek elszámolásának alapbizonylata, ezen történik az anyagfelhasználás utalványozása.

A normatív kalkuláció módszere, lényege

A saját termelésű készletek a mérlegben norma szerinti önköltségen is kimutathatók, de ehhez szükséges bizonyos feltételek teljesülése. A normatív kalkuláció elsősorban tömeggyártásnál vagy sorozatgyártásnál alkalmazott önköltségszámítási módszer, amely előfeltétele, hogy a költségvetési szerv rendelkezzék műszakilag megalapozott normákkal. A norma egy tervezett paraméter, ami azt mutatja meg, hogy egy termék előállításához szükséges erőforrásból várhatóan mennyit szükséges felhasználni. Ezek lehetnek például anyagnormák alapanyagok esetében, időnormák közvetlen bérek esetében.

A normatív kalkuláció során még a termelés megkezdése előtt össze kell állítani a termék receptjét (vagy a már meglévő recept kerül felülvizsgálatra), számba kell venni a különböző anyag szükségleteket, a gyártás egyes fázisainak, munkaműveleteinek munkaóra ráfordítását, a gépi időszükségletet, a gyártási külön-költségeket, majd a legvégén a tényezőket („hozzávalókat”) be kell árazni. A közvetett költségek felosztása pedig előre meghatározott pótlékkulcsok alapján történik (itt tulajdonképpen pótlékoló kalkuláció kerül alkalmazásra).

Az anyagszükségletek megállapításánál többféle norma kategória is meghatározásra kerül.

A legszűkebb kategória a nettó norma, ami az az anyagmennyiség, amely a termékbe ténylegesen beépül. Ez a mennyiség a termék előállításához elméletileg szükséges anyagmennyiség, ez állandónak tekinthető.

A bruttó norma a nettó normán felül tartalmazza az előállítás során keletkező hulladékot és veszteséget. Az önköltség megállapítása során a bruttó norma lesz az anyagköltség alapja, amelyet csökkenteni kell az esetleges hulladék-megtérüléssel, ha a keletkező hulladék tovább hasznosítható. A bruttó norma és nettó norma alapján megállapítható az anyagkihozatali mutató (nettó norma/bruttó norma), ami a gyártás minőségére utal.

A harmadik kategória a beszerzési norma, ami a bruttó normán felül a szállítási és tárolási veszteséget is tartalmazza. Ez az anyagbeszerzésnél lényeges információ.

A normák segítségével alapvetően egy tervezett önköltséget tudunk megállapítani. A tényleges önköltség eltérhet a tervezettől, ezért vizsgálni kell a normaváltozásokat, nyomon kell követni azok alakulását. Például a közvetlen anyagköltség normája változhat egyrészt, mert változik az anyagár, vagy változik az anyagkihozatali mutató (változik a keletkező hulladék mértéke), a személyi jellegű költségeket befolyásolják a munkabérek és bérjárulékok változásai stb. Ezeknek a normaváltozásoknak az okozója lehet egy a költségvetési szervtől független külső tényező hatása (árváltozások, járulékok mértékének változása), vagy lehet saját döntés hatása. A normaváltozásokkal módosított norma a folyónorma.

Az önköltség megállapítás nyomonkövethetősége érdekében a normákról és a normaváltozásokról norma-nyilvántartást kell vezetni. Azokban az esetekben, ha az erőforrások felhasználása jelentős mértékben meghaladja az előre tervezett normát, vagy a folyónormát, akkor erről egy normaeltérés bizonylatot kell készíteni. A normaeltérési bizonylat azt a célt szolgálja, hogy megállapíthatók legyenek az eltérések okai és az eltérésekért felelős személyek. A gazdálkodónak a normaeltérések kezelésére két lehetősége van. Az egyik, hogy nem kerül figyelembevételre, a tárgyévi eredményt fogja terhelni, a másik, hogy az eltérések a közvetlen önköltség részei lesznek, és új normák kerülnek megállapításra. Az eltérések kezelése során figyelembe kell venni a költség-haszon elv érvényesülését, a belső szabályzatokban kell meghatározni, mikortól minősül jelentősnek a normaeltérés.

Összegzés

A normatív kalkuláció alkalmazása jellegéből adódóan saját konyhát üzemeltető költségvetési szerveknél hatékony módszertan lehet, de más tevékenységek esetében is jól alkalmazható, ahol lehet normázni egy termék előállítás vagy szolgáltatás nyújtás önköltségének megállapítása során az erőforrások felhasználását. Ez az önköltségszámítási módszer jól alkalmazható lehet például szociális foglalkoztató intézményeknél is.

Felhasznált irodalom

Lukács László István - Szamkó Józsefné - dr. Sisa Krisztina - dr. Veress Attila: ÁLLAMHÁZTARTÁSI SZERVEZETEK SZABÁLYOZÁSA, SZÁMVITELE ÉS ELLENŐRZÉSE I. (Penta Unió Oktatási Centrum, 2024.)

Gubicskóné Dr. Kisbenedek Andrea - Breitenbach Zita: Élelmezés irányítási ismeretek (Medicina Könyvkiadó Zrt., 2021)

Az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet

A cikk szerzője:

Lukács László István
osztályvezető, Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, Költségvetési főosztály

Államháztartási szakterületi továbbképzéseink elérhetők tanteremben és e-learning formában egyaránt. Jelentkezzen mielőbb ide kattintva!