Számviteli változások 2019

Az év fordulóján a számvitellel foglalkozó szakembereknek nem kell mélyreható változásokra felkészülniük feladataik elvégzése kapcsán, ami a számviteli törvény aktuális változásait illeti. A munkánkat alapvetően meghatározó jogszabályok – tehát a számviteli törvény, illetve kormányrendeletek – kisebb, 2019 január 1.-től hatályos „ráncfelvarráson” estek át, de azt is látnunk kell, hogy év közben megjelenő, az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló, ugyancsak 2019 január 1.-el bevezetésre kerülő 2018. évi XLI. törvény számviteli – közöttük a könyvvizsgálókat is érintő – előírásokat is megváltoztatott.

 

Ezekkel együtt sem lehet azonban kijelenteni, hogy sok lenne a korrekció, inkább pontosítások és a napi tevékenységből következő, azt elősegítő módosítások időszakát éljük. Nézzük a fontosabb változásokat és bennünket érintő pontosításokat elsősorban könyvvizsgálói szemmel:

 

 

A goodwill elszámolása is módosul. Ismert, hogy a részesedéseket azok megvásárlásakor a fizetett vételáron kell könyvelni. Ha a részesedés megvásárlásakor a jövőbeni jövedelemtermelő képessége alapján azonosításra került, hogy a társaság vételára jelentős üzleti vagy cégértéket tartalmaz, akkor– későbbi beolvadás vagy összeolvadás esetén - lehetőség nyílik az üzleti vagy cégérték kimutatására, abban az esetben, ha a goodwill a jövőben várhatóan megtérül, illetve a beolvadó társaság él a vagyonértékelés lehetőségével.

 

 

A cikk szerzője:

Prof. Dr. Pál Tibor, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara elnöke