Gazdaságfejlesztési pályázatok 2015. évi forrásterve

2015.03.27

Döntött a Kormány a vállalkozásokat leginkább érintő Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 2015. évre szóló éves fejlesztési keretéről március 24-én. A közel hetven pályázati kiírás azonosító száma, keretösszege, eljárásrendje és megjelenésének ideje a vonatkozó 1173/2015 Kormányhatározat alapján a Magyar Közlöny 2015. évi 38. számában olvasható ».


A jogszabály szerint idén hozzávetőlegesen 750 milliárd forintnyi támogatási felhívás jelenik meg, melyből mintegy 530 milliárdra tud pályázni a versenyszféra. Az Operatív Programon belüli egyes prioritási tengelyekre jutó forrástervezet az alábbiak szerint alakul:


A meghirdetett ütemterv alapján az első támogatási felhívások megjelenésére áprilistól számíthatunk, ezek közül kettő az előző tervezési időszak sikeres konstrukcióira épül:


Fontos megjegyezni, hogy mivel az Operatív Program nevesített kiemelt célcsoportja a termelő szektor vagy más néven feldolgozó ipar, ezért a kereskedelmi és szolgáltató szektorba tartozó kkv-k számára jóval kevesebb lehetőség adódik az új uniós fejlesztési ciklusban a kapacitásbővítő pályázati kiírásokban.


A pályázást mérlegelő vállalkozások számára ajánlatos bejelentkezni a köztartozás mentes adózók adatbázisába, mivel ebben az esetben akár biztosítéknyújtási kötelezettség alól is mentesülhet a támogatást igénylő, továbbá ekkor felgyorsulhat az előleglehívás és biztonságosabb és olcsóbbá válik a projekt finanszírozása is.


A kiírásra kerülő felhívások jelentős részének értékelése ún. egyszerűsített eljárásrend keretében zajlik majd le, ami megkönnyíti mind a támogatást igénylők adminisztrációs terheit, mind a pályázatok benyújtásának folyamatát, továbbá jól tervezhetővé teszi a projektek lebonyolításának időszükségletét.


Mivel a támogatási felhívások megjelenését követő egy hónapon belül az új pályázati rendszer keretében már be lehet nyújtani a támogatási igényléseket, ezért a megjelenést követően már a részletes információk birtokában bővebb tájékoztatást nyújtunk.


A cikk írója:

Sánta Sebő
szociológus, közgazdász
a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ oktatója