Értékelj okosan!

„Egy cégértékelésre volna szükségünk” – hallom egyre gyakrabban. A német Johan, a rendszerváltás után hazánkban fantáziát látó édesapjától örökségként rászállt 20 százalékos üzletrészt szeretné eladni a magyar ügyvezetőnek, mert Hamburgból az alig évi néhány milliós osztalékot fizető céget már nem tudja felügyelni, s a társtulajdonos apai barátok iránti bizalom sem töretlen.

Katalin válása már tíz éve húzódik, mivel egykori párja papíron alig néhány tízezer forintért adta el a család addigi megélhetését biztosító cégét legjobb barátjának pár nappal azelőtt, hogy otthon bejelentette volna: elköltözik. Így aztán a mára milliárdos forgalmú cég a házastársi vagyonmegosztásba sem került be valós értéken, s perelni kell, hogy a színleltnek tűnő szerződést semmisnek mondják ki feltűnő értékaránytalanság miatti. De mi a fair ár?

A nemrég hetvenedik születésnapját ünneplő István legnagyobb gondja az utódlás: három gyermekéből csak nagyobbik fia akar nyomdokába lépni, azt viszont semmiképpen sem szeretné, ha halála után a másik két testvérrel kialakuló vita élete munkájának gyümölcsét tönkre tenné, vagy a családi ékkő eladásához vezetne. Jó előre ki akarja tehát fizetni két gyermekét, hogy azok se járjanak anyagilag rosszabbul, de fia is sajátjaként gondolhasson a vállalkozásra.

Az ilyen problémák megoldásához szükséges értékelések elvégzése nem ördöngösség. Ugyanakkor közel sem elegendő a magyarul elérhető néhány nemzetközi alapmű gyors átolvasása, még ha valaki pénzügyi területen nagyon jól képezett is. Ügyelni kell ugyanis olyan sajátosságokra, amelyek egyedivé teszik az adott megbízást.

A szakirodalom szerint cégértékeléshez három alapvetően eltérő módszertant használhatunk. A jövedelem alapú megközelítésnél a cég üzleti tervéből kiindulva azt kell meghatároznunk, hogy mai pénzben kifejezve mekkora összegre számíthat a tulajdonos. A szorzószámos értékelésnél olyan cégekhez arányosítjuk a mi vállalatunk értékét, amelyeknek a piac valahogyan már meghatározta az értékét, például a tőzsdén. Az eszköz alapú módszertan arra koncentrál, mekkora tőke volna felszabadítható a tulajdonosoknak, ha a vállalkozás minden vagyonát pénzzé tennénk, vagy mekkora befektetés kellene a mai eszközök újbóli beszerzéséhez.

Az eltérő szemlélet miatt e módszerek egészen különböző eredményekre vezethetnek, hiszen a jövedelem alapú módszer az adott terv szerinti továbbműködetést veszi alapul, a szorzók egy átlagos vevőnek való eladásra építenek, míg az eszközalapú nézet a lehetséges végelszámolásra koncentrál. Ha így nézzük, könnyű belátni, hogy a kapott eredmények átlagának nem sok szakmai értelme volna. Mégis elképesztően gyakran látni, hogy egy bizonytalan minőségű, súlyos százezrekért elkészített értékelés azzal zárul, hogy e számtani átlag a méltányos érték.

A bevezetően megismert három ügyfél ráadásul jogosan volna elégedetlen, ha csupán olyan értékelést kapna, amely megfelel az alaptankönyvekben bemutatottnak. Johan 20 százalékával ugyanis a vétel iránt érdeklődő mai ügyvezető 52 százalékot birtokolna majd, így lényegében a cég teljes irányítását megszerezné. Ha az áralkura készülve az ő szempontjából értékelünk, már szó sincs kisebbségi, illikvid csomagról egy távoli ország ismeretlen kft-jében. Katalin számára olyan értékelést kell készíteni, amely változatlan ügymenetet feltételez, nem pedig olyat, amelyet az új tulajdonos ténylegesen követett. Istvánnál azonban éppen ellenkezőleg: a legidősebb fiú egy olyan céget örököl majd meg, amelyből sajnos édesapja több évtized alatt felépített kapcsolati tőkéje már hiányozni fog, sőt még egy tapasztalat szakembert is fel kell venni piaci bérezéssel, hogy István eddigi (lényegében ingyenesen nyújtott) csúcsvezetői munkáját ellássa.

Arról pedig még nem is beszéltünk, hogy egyedi, sokszor hetekig tartó átvilágítás nélkül aligha lehet bári is képes megítélni, hogy reális-e az adott üzleti terv, vagy az ágazat mely cégei lehetnek összevethetőek az értékelttel. Ezért amikor sokmilliós üzleti döntést akarunk egy adott szakértői véleményre alapozni, jobban járunk, ha nem a legolcsóbb és leggyorsabb munkát választjuk. Értékelni is csak okosan érdemes!

A cikk írója:
Juhász Péter, PhD, CFA

egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem
ügyvezető, Proconsultatio Kft.
www.proconsultatio.hu
a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központjának oktatója