Benchmark a transzferárazás gyakorlatában

2014.12.08

Az egész világon egyre elterjedtebb az a transzferár megállapítási gyakorlat, miszerint a piaci ártartományt különböző adatbázis-szolgáltató cégektől lekérdezett adatok alapján állapítják meg a vállalkozások.

A transzferárak kérdése ma már minden vállalkozás számára napi problémát jelent. A társasági adózás rendszere súlyos aránytalanságokat okozott világszerte, ezért az OECD új irányelvek kidolgozásába kezdett. Az offshore vállalkozásoknak és az adóminimalizálás céljából létrehozott cégstruktúráknak már csak éveik vannak hátra.

A transzferár dokumentációk egyértelműen, csak és kizárólag az adóhivatalnak készített anyagok, amelyben a vállalkozás azt igyekszik bizonyítani, hogy a kapcsolt vállalkozásaival alkalmazott árak piaci alapokon is megállják a helyüket. Erre vonatkozóan kényelmes és biztonságos megoldásnak számít harmadik fél által szolgáltatott adatokra hivatkozni, ezért napjainkban már szinte el sem lehet képzelni olyan transzferár dokumentációt, amiben ilyen adatbázis-lekérdezés ne szerepelne. Egyes adatbázis szolgáltatók olyan agresszív értékesítési stratégiát követnek, hogy még az országok adóhivatalai is meg vannak győződve arról, hogy az onnan nyert adatok a kizárólagos hiteles forrásai a piaci áraknak.

A benchmark adatok lekérése ugyanakkor csak egy, de talán a legköltségesebb módja a piaci ártartomány megállapításának, ami rengeteg kockázatot is magában rejt. A benchmark adatok figyelembevétele során kiemelt figyelmet kell fordítani a következő szempontokra: Miért lenne ugyanolyan haszonkulcs a különböző országokban termelt vagy előállított szolgáltatásokon? Miért lehet összehasonlítani akár egy szlovák, osztrák vagy magyar cég jövedelmezőségét?

Olyan súlyos feltételezéseken alapszik egy-egy ilyen összehasonlítás, miszerint az egyes országokban dolgozó munkaerő ugyanolyan hatékonysággal végzi a feladatát, a gazdasági, jogi környezet ugyanolyan, a cég vezetése ugyanolyan kreatív, motiváló vagy éppen diktatórikus környezetet tud létrehozni. És az egészben a legfontosabb, hogy a termékek, szolgáltatások ugyanolyan minőségben és mennyiségben kerülnek előállításra. Ha ezen kérdések bármelyikén is erősen elgondolkoznánk egy-egy megbízás során, akkor szinte biztosra vehető, hogy a benchmark nem lesz alkalmas módszer a piaci ártartomány megállapítására.

A valóságban a legtöbbször pontosan az a helyzet, hogy egyedi igényeket elégítenek ki a kapcsolt vállalkozások; sok esetben nem is található összehasonlítható referenciaérték. Vagy más esetben ugyanazt a szolgáltatást, terméket külső feleknek is értékesítik, így a piaci ár megállapítására sokkal hatékonyabb módszer az árakat ezen értékekkel összevetni.

Az utóbbi években újabb fontos és súlyos ügyletek is további megfontolást igényelnek, amelyeknek ugyancsak nem igazán lehet találni megfelelő benchmark értéket. Ezek közül is a legjellemzőbb a jogdíjak, márkanevek és licenszek kérdésköre. Nem véletlen, hogy napjaink leghíresebb adóbotrányai pont az informatikai cégek körül robbantak ki, amik semmi mást nem csináltak, mint a cégstruktúrákat úgy alakították ki, hogy az egyes tevékenységek pont abban az országban adózzanak, ahol az a tevékenység nem adóköteles, vagy olyan adókedvezményben részesül, amivel komoly adóelőnyt tudnak elérni.

Az egyes országok adóhatóságai és kormányai is felismerték a társasági adózásban rejlő kockázatokat, ezért komoly nyomás alatt és rendkívül rövid időn belül várják az OECD válaszait, iránymutatását. Nem zárható ki az sem, hogy a korábban megkötött kettős adóztatási egyezményeket újra fogják tárgyalni az egyes országok. Annak lehetősége is komolyan felmerült, miszerint a korábbi bilaterális (kettős adóztatást elkerülő egyezmények) helyett multilaterális  egyezmény (több ország egyezménye) szülessen az adózás egyenlőtlenségeinek kiküszöbölésére. Igaz, ez utóbbinak a valószínűségét szinte kizártnak tartom.

 

Killik László
adószakértő