Behajtási költségátalány és az illetéktörvény kapcsolata

2015.09.16

Amióta az új Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvénnyel (továbbiakban Ptk.) bevezetésre került a fizetési késedelembe esett vállalkozások esetében a 40 eurós behajtási költségátalány, már jó néhány cikk illetve jogértelmezés született a témában. A Ptk. 6:155. § (2) bekezdése értelmében ha vállalkozások közötti szerződés esetén a kötelezett fizetési késedelembe esik, köteles a jogosultnak a követelése behajtásával kapcsolatos költségei fedezésére 40 eurónak a Magyar Nemzeti Bank késedelmi kamatfizetési kötelezettség kezdőnapján érvényes hivatalos deviza-középárfolyama alapján meghatározott forintösszeget megfizetni.

Sokan eddig úgy gondoltuk, hogy a legnagyobb probléma ezzel a jogszabályhellyel – azon túl, hogy foglalkozni kell vele – a jelentősnek mondható papírmunka. Lényegében, ha egy vállalkozás fizetési késedelembe esik, akkor minden egyes késedelmes tétel után egy plusz kötelezettsége keletkezik. A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Sztv.) 81. § (2) bekezdés b) pontja alapján a fizetett, illetve a mérlegkészítés időpontjáig ismertté vált, elszámolt, fizetendő, a mérlegfordulónap előtti időszakhoz kapcsolódó behajtási költségátalányok, összegét az egyéb ráfordítások között kell kimutatni, melyet így a kötelezettségekkel szemben számolunk el. Sajnos igen, ez lerontja a vállalkozás üzemi-üzleti tevékenységének az eredményét, és jelentős többletmunkát okoz, illetve okozott már eddig is a könyvelőknek. Öröm az ürömben, hogy a társasági adó alapjának a megállapításánál emiatt az elszámolt egyéb ráfordítás miatt nem kell adóalap növelő tételt figyelembe venni. A Ptk. 6:155. § (2) bekezdése egyébként még azt is megtiltja, hogy a szerződő felek a költségátalány alkalmazását kizárják, vagy annak értékét a 40 euróban meghatározotthoz képeset alacsonyabb összegben határozzák meg. Így lényegében a késedelembe eső kötelezettnek mindenképp ki kell mutatni ezt kötelezettségként, viszont a jogosultnak az Sztv. 77. § (2) bekezdésének b) pontja szerint csak akkor kell a tárgyévre vonatkozóan egyéb bevételként kimutatni és elszámolni, ha az a mérlegkészítésig realizálódik.

Azt viszont nem tiltja semmi, hogy a költségátalány jogosultja a kötelezett késedelembe esését követően erről a késedelmes tételekhez kapcsolódó 40 eurós követeléséről lemondjon. Ebben az esetben a jogosultnak – azon túl, hogy aláírja a követelés érvényesítésének lemondásáról szóló nyilatkozatot – számviteli szempontból nincs tennivalója. (Bár vannak olyan nézetek, hogy a jogosultnak ezeket a követeléseket a nullás számlaosztályban érdemes kimutatnia.) A kötelezettnek viszont – lévén, hogy ezt a költségátalányt nem kell megfizetnie – az Sztv. 86. § (3) bekezdésének h) pontja alapján rendkívüli bevétele keletkezik 2015-ben.

És itt jön be az illetéktörvény, amely tényleg okozhat némi fejtörést!

Mindenek előtt felvetődhet a kérdés, miért is kell alkalmazni az illetékről szóló 1990. évi XCIII. törvényt (továbbiakban: Itv.)? Sajnos azért, mert az Itv. 2. § (4) bekezdés szerint a követelés elengedése, engedményezés, tartozásátvállalás útján vagy más hasonló módon történő vagyonszerzés esetében az illetéktörvény szabályait kell alkalmazni, ha a vagyonszerző a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti belföldi illetőségű magánszemély, illetve belföldön bejegyzett szervezet.

Az Itv. 102. § (1) bekezdés h) pontja szerint gazdálkodó szervezetnek minősül a gazdasági társaság, de ide sorolható többek között a szövetkezet, a lakásszövetkezet, a vízgazdálkodási társulat, az erdőbirtokossági társulat, az egyes jogi személyek vállalata, a végrehajtói iroda, a közjegyzői iroda, az ügyvédi iroda, a szabadalmi ügyvivői iroda, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a magánnyugdíjpénztár, az egyéni cég, továbbá az egyéni vállalkozó is!

Mivel a behajtási költségátalány elengedése ingyenes ügyletnek minősül, ezért máris figyelembe kell vennünk az Itv. 102. § (1) bekezdésének d) pontját, mely szerint vagyoni értékű jognak minősül többek között az ingyenes vagyonszerzés esetén a követelés. Amennyiben pedig ingyenes vagyonszerzés történik, azt az Itv. 11. § (1) bekezdésének c) pontja szerint ajándéknak tekintjük.

Ez eddig mind szép és jó, mivel mindenki tudja, hogy az Itv. 17. § (1) bekezdés n) pontja alapján mentes az ajándékozási illeték alól a visszterhes vagyonátruházási illeték tárgyát nem képező ingó vagyontárgyaknak térítésmentes eszközátruházás keretében történő, gazdálkodó szervezet általi megszerzése, illetve a követelés gazdálkodó szervezetek közötti ajándékozás - ideértve a követelés-elengedést és a tartozásátvállalást is - útján történő megszerzése.

Gondolhatnánk továbbá az Itv. 11. § (2) bekezdésének első mondatára is, mely szerint az ajándékozás csak akkor esik ajándékozási illeték alá, ha arról okiratot állítottak ki, vagy ingó ajándékozása esetén okirat kiállítása ugyan nem történt, de az egy megajándékozottnak jutó ingó forgalmi értéke a 150 000 forintot meghaladja. Itt azonban nem a törvény hatálya alól veszik ki az értékhatár alatti elengedett kötelezettséget, mint ajándékot, hanem csupán az illetékmentességet erősítik meg.

Mindezeket alátámasztja a NAV honlapján a témában 2014. 08. 07-én közzétett tájékoztató is, mely igaz szűkszavúan ugyan, de megemlíti, hogy „ha a jogosult a behajtási költségátalány iránti követelését nem érvényesíti (arról lemond, azt elengedi), annak nincs ajándékozási, illetve egyéb illetékvonzata. „Viszont szándékosan, vagy talán jogalkotási figyelmetlenségből mégis van egy adókötelezettség az elengedett költségátalány vonatkozásában a kötelezett oldaláról.

Érdemes megjegyezni az illetékmentességet kimondó Itv. 17. § (1) bekezdés n) pontját.

Az egyértelmű, hogy az adókötelezettség az nem csupán az adó (illeték) –megállapításából, –bevallásából   és –befizetéséből áll, hanem többek között a bejelentési kötelezettséget is magába foglalja.

Az Itv. 11. § (2) bekezdésének második mondata taglalja, hogy mely esetekben mentesülhetünk az ajándékozás esetén a bejelentési kötelezettség alól. Eszerint az ajándékozást a 17. § (1) bekezdés c), k), l), m), p), r), s) pontja alá eső ügyletek kivételével az állami adóhatósághoz 30 napon belül be kell jelenteni, mely bejelentésre a 91. § az irányadó. Mint ahogy látható a törvényi felsorolásban a kivétel szabályok között nincs benne az Itv. 17. § (1) bekezdésének n) pontja!!!

A bejelentésre az Itv. 91. § (2) és (5) bekezdései az irányadóak, melyek szerint a bejelentést az illetékkötelezettség keletkezését követő 30 napon belül kell megtenni még akkor is, ha illetékmentes vagyonszerzésről van szó! Sajnálatos módon ez utóbbit erősíti meg az Itv. 91. § (5) bekezdése, mely szerint a bejelentési kötelezettség jogszabály szerint illetékmentes vagyonszerzésre is vonatkozik. Tehát amennyiben egy késedelembe esett vállalkozás részére a behajtási költségátalányt elengedik, azon túl, hogy ezt a nyilvántartott kötelezettséget kivezeti (2015-ben még) rendkívüli bevételként, 30 napon belül ezt még be is kell jelentenie az adóhatóság felé. Nyilván ez azoknál a cégeknél fog okozni, vagy már okoz is problémát, akiknél jelentős számú szállító engedi el ezt a behajtási költségátalányt.

A bejelentés megtételére kétféle mód áll rendelkezésre. Egyrészt megtehetjük a bejelentést kötetlen formában, viszont ez esetben jelezni kell a vagyonszerző (mint kötelezetett) és a vagyonátadó (mint jogosult, aki elengedte a behajtási költségátalányt) adatait és az elengedett összeget. Másrészt használhatjuk az adóhatóság által rendszeresített AVBA nevű nyomtatványt, mely elektronikus úton is beküldhető. Ennél a főlapon kívül javasolt kitölteni az 1. illetve 2. lapon a nem magánszemély vagyonszerző, illetve ajándékozó adatait, az AVBA-3A lap első rovatában a vagyonszerzés alapját, illetve az AVBA-3B lapon a 10. sorszámú rovatot, mely az elengedett követelés adatairól szól. Mindezeken túl viszont érdemes nyilatkozni az illetékmentességről is, melyet az AVBA-5 lap 5. rovatának a jelölésével tudunk megtenni.

A fentiekből következően tehát mindaddig, amíg az Itv. 11. § (2) bekezdésébe nem kerül bele a kivétel szabályok közé a 17. § (1) bekezdésének n) pontja, nem szabad elfelejteni ezt a bejelentési kötelezettséget, mivel mulasztás esetén az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. számú törvény (továbbiakban: Art.) 172. § (1) bekezdése alapján 500 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható a vagyonszerző vállalkozó. Természetesen a mulasztás ténye nem befolyásolja az illetékmentességet.

A cikk írója:
S. Csizmazia György

okl. könyvvizsgáló, okl. adószakértő,
SK AUDIT Gazdasági Tanácsadó Kft.
a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ oktatója
www.audit.hu