„Adózni csak pontosan és szépen, ahogy a csillag megy az égen – úgy érdemes.” A 2023-as adócsomagról – 2. rész: Forgalmi adózás és további adó- és számviteli változások

Vissza a szakmai cikkekhez
„Adózni csak pontosan és szépen, ahogy a csillag megy az égen – úgy érdemes.”  A 2023-as adócsomagról – 2. rész: Forgalmi adózás és további adó- és számviteli változások
2022. december 6. 10:00

Ahogy arra cikkünk első részében utaltunk, idén rendhagyó módon két folytatásban foglaljuk össze a 2023-as adóévet érintő legfontosabb szabályozási változásokat.

Az első részben a magánszemélyeket és cégeket érintő közvetlen adók változásait mutattuk be, most pedig csokorba szedjük a többi fontos módosítást a forgalmi adózás, illetve egyéb adó- és számviteli témákban.

Tekintse hát át velünk az új rendelkezéseket, és készüljön fel Ön is a 2023-as évre!

Általános forgalmi adó

Az ÁFA-t illetően több ponton az ingatlanokkal kapcsolatban módosul a törvény.

Így az adóalanyiságot keletkeztető tevékenységek meghatározását illetően, a nem adóalanyként eljáró (jogi) személy esetén a sorozatjellegű értékesítés adóalanyiságot keletkeztet abban az esetben is, ha már használatba vett, ám funkcióváltással érintett ingatlan értékesítése történik meg, azzal, hogy mint önálló rendeltetési-egység rendeltetését, vagy egységeinek számát megváltoztatták, és nem telt el 2 év az erről szóló igazolás kelte, és az értékesítés között.

A „funkcióváltó” ingatlanok új szabálya az értékesítésüket érintő tárgyi mentességek feltételeinél, illetve az alanyi adómentesség értékhatárának számításánál is visszaköszön.

Törvényi szintre emelik a veszélyhelyzeti normában [az új építésű lakóingatlanokra vonatkozó kedvezményes általános forgalmi adó mérték alkalmazásáról szóló 267/2022. (VII. 29.) Korm. rendelet] foglalt előírást, amely 2 évvel meghosszabbítja az új lakóingatlanok értékesítésére vonatkozó kedvezményes, 5%-os általános forgalmi adómérték időbeli hatályát, továbbá az elhúzódó építkezések kezelésére átmeneti szabályozást is tartalmaz. Az új lakóingatlanok értékesítését terhelő kedvezményes 5%-os ÁFA kulcs kivezetésének átmeneti rendelkezése szerint, 2024.12.31-e után (2028.12.31-ig) azok az értékesítések eshetnek még az 5%-os kulcs alá, melyek esetében az építési engedély jogerőre emelkedett 2024.12.31-ig. A rendelkezés 2025.01.01-jén lép hatályba.

Egy új intézmény is bevezetésre kerül: az agrárszektort illető gazdaságátadási szerződés/ gazdaságátadás ügylete, mint jogutódlással történő megszűnés egy új esetköre.

Módosításra került a belföldi fordított adózás is, az építési-szerelési tevékenységgel létrehozott és hatósági engedélyeztetés alá eső ingatlanok vonatkozásában: az engedélyeztetés kapcsán ugyanis kivették a szabályból az ’építési’ jelleget a hatóságot illetően, és mindössze hatósági engedélyhez, vagy hatósági bejelentéshez kötött tevékenységek kerülnek feltételként ebben az értelemben meghatározásra. Ennek célja, hogy fordított adózás alá eshessenek mindazon tevékenységek is, melyek az utóbbi évek építésügyi szabályozása során kikerültek az építési hatósági engedélyeztetés esetköréből, és más hatóság engedélyének beszerzéséhez/ hatósághoz történő bejelentéshez kötöttek lettek (pl. örökségvédelmi engedélyeztetés). Az új szabályt 2023.01.01-je utáni teljesítési időpont esetében lehet alkalmazni, azonban ismételten felhívjuk a figyelmet, hogy az átmeneti szabályok részletes ismertetésére itt nem térünk ki.

A jogszabály kihirdetését követő naptól (2022.11.24) érvényes azonnali módosítással, egyértelműsítik a számla adattartalmát, ugyanis csak az adóalany által belföldön teljesített ügyletek esetében kell forintban feltüntetni az áthárított adót, más esetben nem.

A 2021. július 1-jén hatályba lépett e-kereskedelemi szabályok gyakorlati alkalmazása során felmerülő jogalkalmazási kérdéseket is rendezik a vonatkozó irányelvi előírásokkal összhangban, elsősorban az alanyi adómentes adóalany által végzett import távértékesítés, és Közösségen belüli távértékesítés tekintetében. A 2006/112/EK tanácsi irányelv eredetileg 2022. július 1-ig tette lehetővé a tagállamok számára a fordított adózás alkalmazását egyes termékek és szolgáltatások esetében. A 2022/890/EK tanácsi irányelv ezt a lehetőséget 2026. december 31-ig hosszabbította meg. Ezért szintén a kihirdetést követő naptól, nem járhatnak el e státuszukban az alanyi adómentes adózók a távértékesítés (közösségi és import távértékesítés) esetén, és adófizetési kötelezettségük keletkezik az érintett tagállamban, illetve 3. országban. Ezzel párhuzamosan az adóköteles távértékesítés esetén a kapcsolódó előzetesen felszámított ÁFA levonására az általános szabályok teljesítése mellett lesznek jogosultak.

A gazdaságfehérítés további lépéseként, az online pénztárgépek és a számlaadat-szolgáltatás pozitív tapasztalataira építve kiterjesztik a nyugtaadatokra vonatkozó adatszolgáltatást. Az adatszolgáltatás előírásával párhuzamosan a technika fejlődését is figyelembe véve a jövőben megújulhat a pénztárgéprendszer, amely a környezettudatosság jegyében az elektronikus nyugtaadás elterjedését is ösztönözheti. Mindezen célok elérésének első lépéseként az Áfa tv. felhatalmazást ad miniszteri szintű jogalkotásra a nyugtákról történő általános adatszolgáltatás, valamint a pénztárgéptől eltérő, gépi nyugta kibocsátására alkalmas eszközökkel, technikákkal kapcsolatos részletszabályok megállapítására.  

Illeték – avagy búcsú az illetékbélyegtől

Lényeges szigorítást vezetnek be a kapcsolt vállalkozások közti ingatlannak, ill. „ingatlanos” társaságban fennálló üzletrésznek a szerzése esetére. Ugyanis az eddigi feltétele a mentesség alkalmazásának mindössze a főtevékenység meghatározása volt (a szerző főtevékenysége saját tulajdonú vagy bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése, adásvétele kellett legyen), 2023.01.01-től azonban a szerző előző adóévi nettó árbevételének 50%-a kell, hogy ebből a tevékenységből (bérbeadás, üzemeltetés, adásvétel) származzon az illetékmentes szerzéshez. Részletszabályok vonatkoznak az árbevétel (előrelátható) arányára vonatkozó nyilatkozat megtételének határidejére, illetve arra az esetre is, ha utólag kiderül, hogy a nyilatkozatban foglaltak nem teljesültek. Az adóhatóság 150%-ban (az illeték 50%-a bírság) szabja ki az illetéket, ha a nyilatkozatban foglaltak nem teljesültek. Azonban, ha adóellenőrzés keretében tárják fel, hogy valótlan nyilatkozatot adtak, akkor 200%-os illeték (az illeték 100%-a bírság) kiszabása történik. A jogkövetkezmények nem térnek el abban az esetben sem, ha az adózó egy jövőbeni várakozására alapította az illetékmentes szerzés feltételét, azonban a számítása nem vált volna be.

vagyonkezelő alapítványokat illető változás, hogy a bizalmi vagyonkezelő kedvezményezettkénti szerzése esetére nyitva hagyott illetékfizetési kötelezettség alól kiveszik a vagyonkezelő alapítványkénti bizalmi vagyonkezelőket: azaz a vagyonkezelő alapítványok kedvezményezettkénti szerzése mentes az ajándékozási illeték alól. 

Egyúttal búcsút mondunk az illetékbélyegnek vagy ahogy korábban neveztük az okmánybélyegnek is, amely a XIX. század óta jól szolgálta a közigazgatási, bírósági eljárások intézését, az eljárás után fizetendő illeték megfizetését könnyebbé tette. Időközben azonban a bírósági eljárás elektronikussá vált, az elsőfokú közigazgatási eljárások után pedig (néhány kivétellel) nem kell illetéket fizetni. Ezért az illetékbélyegek értékesítése és az értékesítésből származó bevétel is jelentősen lecsökkent. Erre figyelemmel a jövőben már nem indokolt illetékbélyegek gyártása, forgalmazása, az azzal összefüggő adminisztráció fenntartása. Az illeték (ha az felmerül, például a közigazgatási jogorvoslat esetén) megfizethető utalással vagy készpénzátutalási megbízással (köznapi nevén sárga csekkel). A módosító törvény ezért 2024. január 1-jétől megszünteti az illetékbélyeggel való illetéklerovás módszerét.

Reklámadó

A módosító törvény kihirdetését követően azonnali hatállyal, a jövő év végéig (2023.12.31) meghosszabbítják a reklámadó fizetési kötelezettség felfüggesztését is, azaz továbbra is él a 0%-os adómérték; amellyel párhuzamosan a Tao tv.-ben a reklámadó kötelezettséggel összefüggő költségekre sem kell adóalap növelést alkalmazni, mint nem a vállalkozás érdekében felmerülő költségek (a Tao tv. 3. sz. melléklet A/16. pontjában részletezve).

Számviteli változások

Számos helyen kerül pontosításra, kiegészítésre, illetve módosításra a számviteli törvény, itt csak a legfontosabbat emeljük ki.

Ennek alapján átültetésre kerül az EU-s számviteli irányelv (2013/34/EU irányelvet módosító 2021/2101/EU irányelv) azon rendelkezése, mely két egymást követő beszámolóval lezárt üzleti év vonatkozásában 750 millió EUR-s konszolidált szinten számított árbevételt elérő multinacionális cégcsoportok vonatkozásában a legfelső anyavállalat számára kötelezővé teszi bizonyos társasági adózási információk jelentését, illetve nyilvánosságra hozatalát.

Módosítás érinti a független könyvvizsgáló jelentésének kötelező tartalmát is, ugyanis a könyvvizsgálói záradékban konkrétabban kell alátámasztani, hogy a vizsgált vállalkozó „beszámolója megbízható és valós képet ad-e a vállalkozó vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről az alkalmazott beszámolási szabályrendszerben foglaltaknak megfelelően, továbbá, hogy adott esetben, a vállalkozó beszámolója megfelel-e az egyéb jogszabályoknak”. A könyvvizsgáló jelentésének ki kell majd térnie a fent írt új, társaságiadó-adó információkat tartalmazó jelentés készítésének esetleges kötelezettségére, és annak teljesítésének vizsgálatára.

Könyvvizsgálatot és a MKVK-t érintő módosítások

A Könyvvizsgáló Kamarát illetően is számos szabályváltozás bevezetésére kerül sor.

Így a könyvvizsgálói tevékenység folytatásának pozitív feltétele lesz a megfelelő tevékenységi forma felvétele (számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenység) a társaság cégjegyzékébe, illetve az ügyvezetésre vonatkozó kizáró körülmény is felsorolásra kerül, továbbá emelkednek az ügyfél kérelmére indított kamarai hatósági eljárás igazgatási szolgáltatási díjának tételei is. A rendelkezések már a kihirdetést követő nappal, 2022.11.24-n hatályba is léptek.

Adózás rendje

Számos részletszabály kerül megállapításra, ill. pontosításra az adózás rendjét, az adóigazgatást és adóvégrehajtást illetően, azonban ezek olyan mértékben részletszabályok, melyek ismertetésére a jelen cikk nem ad keretet.

Dr. Bokor Csabának, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jogi és felügyeleti szakfőigazgatójának az eljárás jogi változásokat feldolgozó szakmai cikke 2023. január 26-án jelenik meg oldalunkon.

Bízunk abban, hogy összefoglalónk hasznos segítséget jelent a jövő évre való felkészüléshez, az adózási feladatok ellátásához. Jó munkát kívánunk ehhez mindenkinek!

 

A cikk szerzői:

Az összeállítást a LeitnerLeitner munkatársai, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központjának oktatatói készítették.

Siklós Márta
E-mail: marta.siklos@leitnerleitner.com

Jancsa-Pék Judit LL.M.
E-mail: judit.jancsa-pek@leitnerleitner.com

dr. Rácz Nóra
E-mail: nora.racz@leitnerleitner.com

www.leitnerleitner.com
www.adozasrolerthetoen.blog.hu

A 2023-as adóváltozásokat bemutató kreditpontos e-learning tananyagunk 2022. december 8-tól lesz elérhető távoktatási kínálatunkban! »»

A szerző(k)ről

Hírlevél feliratkozás

Ha szeretne naprakész szakmai cikkeket olvasni, információs videókat nézni, vagy tájékoztatást kapni képzéseinről, iratkozzon fel hírlevelünkre!