A költségvetésben is elérkeztek a zárási feladatok

… avagy mire érdemes szakembereknek ebben az időszakban figyelmet fordítaniuk

Immár négy éve, hogy 2014. január 1-től az államháztartás számviteli rendszere alapjaiban változott meg. Ebben az eltelt négyéves időszakban az évenkénti változásokkal csak kisebb kiegészítések, pontosítások kerültek átvezetésre. Így történt ez 2017. év végén is, mikor 2018. január 1-jétől a 380/2017.(I.11.) Korm. rendelet tovább pontosította az államháztartás számviteli rendszerét. Ezek a változások döntően más jogszabályokkal vannak összefüggésben, illetve a gyakorlati tapasztalatokon alapuló kiegészítések, pontosítások. 

Ezek közül a legfontosabbak:

Mint látható, ezek a változások valóban nem érintik az államháztartási számvitel alapjait, de ismeretük fontos minden gyakorló szakember számára. Az előzőekben vázolt korrekciók mellett a 2017. évi éves költségvetésibeszámoló-készítés időszakában az éves zárási feladatok egy-két olyan elemére szeretném ráirányítani a figyelmet, amelyek a tapasztalatok szerint még mindig gondot jelentenek.

Ilyennek tartom az év végi értékelési feladatok közül a követelések értékelését, illetve a mérleg egyes sorainak leltári alátámasztását.

Követelések értékelése

A követelések esetében a fordulónapi értékelésre a költségvetési szerveknek három módszer áll rendelkezésükre.

Az egyik az ún. egyszerűsített értékelés, amelyet a közhatalmi bevételekből származó követeléseknél, valamint az olyan kis összegű követeléseknél, amelyek adók módjára hajthatók be, választhat a költségvetési szerv. Ennek az egyszerűsített értékelésnek a lényege, hogy az egyes minősítési kategóriákhoz rendelt, a várható megtérülésre vonatkozó százalékos mutatók meghatározását a követelésbeszedés eredményének előző költségvetési évre, évekre vonatkozó adatai alapján kell kialakítani. Az egyes minősítési kategóriákhoz rendelt százalékos mutatókat évente felül kell vizsgálni. Ezen belül az államháztartás számviteli rendjéről szóló 4/2013.(I.11.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Áhsz.) a folyamatosan működő adósokkal szembeni követeléseknél lejáratuk szerint kötelezően alkalmazandó csoportok megképzését írja elő.

A másik módszer a számviteli törvény 55. § (2) bekezdésében leírt százalékos, csoportos értékelés, amelyet a vevőnként, adósonként mutatkozó kis összegű (2017. évben 100.000 Ft) követelések esetében lehet alkalmazni.

A harmadik csoportban a követeléseket egyedileg kell értékelni. Ebbe a csoportba azok a követelések tartoznak, melyeket az előző kettőbe nem lehetett besorolni, vagy a költségvetési szerv azokat nem sorolta be. Az egyedi értékelés során azt kell megállapítani, hogy a rendelkezésre álló dokumentumok alapján milyen mértékű megtérülés várható az egyes követeléseknél. A még behajthatatlannak nem minősülő követelések esetében a várhatóan meg nem térülő követelés összegét kell értékvesztésnek tekinteni, de itt a tartósság az általános szabályok szerint nem értelmezhető, csak a meglévő dokumentumokra és a jelentős összegre kell figyelni.

Ezekben az esetekben az adott követelés előtörténetének vizsgálata alapján kell, dokumentálható módon megállapítani az értékvesztés számszerűsített összegét. Például: a felszámoló, vagy a végrehajtó által adott olyan bizonylat alapján, amely szerint a követelésünk egy része várhatóan nem térülhet meg. A követelés értékvesztését, ezekben az esetekben ennek a bizonylatnak az alapján kell elszámolni.

Azoknál a követeléseknél, melyeket az előző beszámolási időszakban is értékeltünk, azt kell vizsgálni, hogy az elmúlt időszak alatt történt-e változás a korábbi elszámoláshoz viszonyítva. Azoknál a követeléseknél, melyek a mérleg fordulónapján még „nyitottak” voltak, de a mérlegkészítés időszakában megtérülnek, vagy még nem járt le mérlegkészítési időpont végével a fizetési határidejük, ott az értékvesztés összege nulla lesz. Nem fogadható el olyan egyedi értékelés, ahol a költségvetési szerv a saját szabályzatában állapít meg a lejárt fizetési határidők napjaihoz százalékos mértékű értékvesztést, mert ez nem dokumentálható.

A követeléseknél az értékvesztés akkor számolható el, ha annak összege jelentős. Az Áhsz. a jelentős összeget meghatározza, azt a költségvetési szerv saját döntése alapján nem állapíthatja meg (a bekerülési érték 10%-a, vagy 100.000 Ft).

A mérleg egyes sorainak leltárral történő alátámasztása

Az Áhsz. 22. §-ában foglaltak szerint a költségvetési szerveknek az éves költségvetési beszámoló elkészítéséhez, a mérleg tételeinek alátámasztásához olyan leltárt kell összeállítani és megőrizni, amely tételesen, ellenőrizhető módon tartalmazza a mérlegben szereplő eszközöket és forrásokat.

Ez az előírás nem jelent újdonságot a költségvetési szerveknél, azonban ennek „kivitelezésénél” a gyakorlatban még mindig akadnak problémák. Először is nagyon fontos, hogy a könyvvezetésben a részletező (analitikus) nyilvántartások december 31-ei kivonata nem egyenlő a leltári alátámasztással. A leltározás végeredménye a leltári kimutatás. Az egyeztetéssel történő leltározást a költségvetési szerveknek is a mérleg fordulónapjával kell végrehajtania, és az ennek eredményeként készült leltári kimutatás megfelel az Áhsz. szerinti leltári alátámasztás dokumentumának. Nagyobb a gond azokkal az eszközökkel, melyeket a számviteli törvény vonatkozó előírásai szerint nem kell minden évben mennyiségi felvétellel leltározni, és a leltározás fordulónapját sem határozza meg a jogszabály. A költségvetési szerveknek a mennyiségi felvétellel leltározott eszközeikről is – függetlenül, attól, hogy mikor történt meg ez a leltározás – a mérleg fordulónapjára kell elkészíteniük a leltári kimutatást. Erre a jogszabályok kötelező formát nem írnak elő. Itt javasolható, hogy ki kell indulni a legutolsó fizikai leltározásáról készült leltári kimutatás adataiból, s ezekhez kell hozzádolgozni, az eltelt időszakban bekövetkezett eszköz növekedéseket és csökkenéseket, és így megkapjuk az adott év végi mérlegben értékkel szereplő adatokat. Az így elkészített kimutatás már megfelelő mód a leltári alátámasztásra, természetesen ezt mérlegsoronként kell összeállítani, az immateriális javak, tárgyi eszközök esetében ügyelve arra, hogy az adatok bruttó (bekerülési) érték, értékcsökkenés és nettó érték szintjén is rendelkezésre álljanak.

Az év végi beszámoló összeállításánál természetesen vannak még további fontos feladatok, de a tapasztalataim szerint a fentiek különös figyelmet érdemelnek. Szerencsére számos problémára megoldást hozott már az új államháztartási számviteli szabályrendszer alkalmazása, s remélhetőleg a még fennmaradtakra reagál majd – a 2018-ban is kötelezően alkalmazandó tematika mentén megvalósuló – államháztartási szakos kötelező továbbképzés, aminek tartalma még most formálódik a szakminisztériumban.

A cikk írója:
Szamkó Józsefné

okleveles könyvvizsgáló,
a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központjának oktatója